magyar
english

KAZINCZY UTCA

A Kazinczy utca Budapest egyik legizgalmasabb utcája. Nem olyan egyenes, mint általában a pesti utcák, így amolyan „óvárosias” hangulatban sétálhatunk végig rajta. Eredetileg Kis Kereszt utcának és Nagy Kereszt utcának hívták, majd 1879-ben kapta nevét a magyar nyelvújítás kiemelkedő alakjáról, Kazinczy Ferencről. A környező házak sok emléket őriznek, hiszen ezen a környéken egyaránt működött kártyafestő műhely, rézáru- és kályhagyár és gőzfürdő is. Sőt! A mai napig rejt egy mikvét vagyis zsidó rituális fürdőt. Ékköve a XX. század első felében az utca töréspontjánál épült, jelenleg is működő art deco stílusú ortodox zsinagóga.
forrás: maoih.hu
Ha a Kazinczy utca 55. szám alól indítjuk felfedező utunkat, akkor álljunk meg egy pillanatra a Wichmann kocsma – hivatalosan Szent Jupát – ajtaja előtt. Ebben az épületben születtek Schneider József legendás grafikai tervei 1836-ban, melyek a magyar kártya egyes lapjait díszítik megannyi izgalmas logikai játszma színes szereplőiként. „Tell Vilmos szabadságharcának felidézésével a játékos kedvű honpolgárok nemzeti öntudatát élesztgetve” tervezte az ikonikussá lett tükörképes karaktereket. A Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok által alapított, eredendően a kenusok védőszentjéről elnevezett kocsma 1987-ben nyitotta meg kapuit és híresült el éjfélkor is kapható kiadós bécsi szendvicséről. Sárközi Mátyás a Király utcán végestelen végig c. könyvében így festi le e legendás közérzetjavító létesítmény sajátos atmoszféráját: „Cicomátlan, deszkapadlós helyiségben, gyalultfa-asztaloknál, félhomályban ül a söröző közönség, a terem akusztikája következtében iszonyú a zaj, beszélgetni csak megfelelő decibelszámmal lehetséges, ilyesféle lehetett hajdan az Orczy kávéház kakofóniája.”
http://wichmannkocsma.hu
fotó: Kovács Andrea
Néhány lépéssel arrébb találjuk a Mika Tivadar Mulatót. De vajon kiről is kapta nevét ez a hely? Ki is az a Mika Tivadar? Nos, egy öntudatos üzletember, aki már 1907-ben kiíratta nevét az általa épített ház homlokzatára, ahol aztán saját esztergályos és fémcsiszoló műhelyet alapított. Az udvaron készülő termékeit csilléken tolták ki az utcára, a beérkező árut pedig a kapubejárón keresztül fogadták. Az épületet az ezredforduló idején az Óvás! Egyesület mentette meg a lebontástól, így alakulhatott át 2010-ben a 20-as évek hangulatát idéző szórakozóhellyé. A szervezet 2004 óta foglalkozik a régi pesti zsidónegyed értékeinek feltárásával, védelmével, hazai és nemzetközi megismertetésével.
http://www.mikativadarmulato.hu/
http://ovas.hu/
forrás: Egy nap a városban
Az utca másik oldalán, ahol ma a Magyar Táncművészeti Főiskola Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézete működik, egykor Pest első gőzfürdője, a Scheibel féle fürdő üzemelt egészen 1969-ig. A klasszicista, ún. cour d'honneur azaz nyitott díszudvar elrendezéssel megépített fürdő a korabeli leírások szerint nagyon hangulatos és felkapott hely volt. A külön női és férfi zuhanyzókat, izzasztó termeket a Duna felfűtött vizével látták el. Scheibel József a rászoruló szegény betegek számára a gőzfürdő díjmentes látogatását évenként 1000 darab ingyenes belépőjeggyel tették lehetővé.
"Ez a fürdő 4 év óta áll fenn és Scheibel úr magánvállalkozása. Ez a fürdő, eltekintve egészségügyi fontosságától és attól, hogy számos és sokoldalú reumatikus fájdalmak esetén teljesen gyógyító erejű, megérdemli, hogy az emberiségnek nem reumatikus része is látogassa és megtekintse. Mind a két gőzterem, az egyik az urak, a másik a hölgyek részére, a forró éghajlat minden kellemességével el van látva. A gőzteremből - amelynek közepén lépcsőn haladhat fel az ember, egyre forróbb hőmérsékletű helyiségbe, kis kabínettek nyílnak a vetkőzés és öltözés céljára. A rendes fürdőórákban az intézet orvosa mindig kéznél van.”
http://www.mtf.hu/
forrás: egykor.hu
A budapesti kortárs művészet meghatározó alakjainak körében is igencsak népszerű szemközti Kőleves Étterem helyén egykor a zsidónegyed kóser kolbászfüstölője állt, melynek bezárása után a telken lévő épület Budapest egyik első foglaltháza lett. Átmeneti működését a Megálló Csoport biztosította segítséget nyújtva az életvezetési zavarokkal és függőségekkel küszködő fiataloknak. Egyenesen tovább haladva az 1913-ban átadott Löffler Sándor és Löffler Béla által tervezett zsinagóga előtt sétálhatunk el, amit az ortodox zsidó közösség ma is rendszeresen használ. Valójában több épületből áll. A zsinagógához hátul csatlakozik egy hitközségi székház és egy iskola, amelyek így együtt egy belső udvart vesznek körbe. Itt zajlanak a hagyományos szertartás szerint tartott esküvők.
http://www.kolevesvendeglo.hu/
http://megallo.org/
fotó: Fortepan
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara mellett útba ejthetjük az Elektrotechnikai Múzeum impozáns belmagasságú egykori transzformátorházát is, mely 1934-től 1965-ig szolgáltatta a villamos energiát a környéken élőknek. Az ELMŰ üzemeltetési és fejlesztési főosztályvezetője, Király Árpád a 60-as években tett javaslatot arra, hogy a trafóház múzeumként éljen tovább máltó emléket állítva a világhírű magyar tudósoknak, műszaki szakembereknek. Így vette kezdetét egy tárgyi emlékeket rendszerező gyűjtési folyamat és egy szakkönyvtár megalapítása a Magyar Elektrotechnikai Egyesület országos szervezetének irányításával. A Magyar Elektrotechnikai Gyűjtemény 1975-ben nyitotta meg kapuit és olyan oktatási és technikatörténeti tudományos műhellyé fejlődött, mely egyaránt szert tett hazai és nemzetközi elismertségre is. Jelenleg rövidített nyitva tartással látogatható. Az AKKU kulturális központ megszűnése után a TESLA csapata vette át a kulturális és zenei események szervezését az épület falai között.
http://www.ppk.elte.hu
http://elektromuzeum.hu
https://www.facebook.com/teslabudapest
forrás: az Elektrotechnikai Múzeum budapesti gyűjteménye
A Kazinczy utca 14. szám alatt működő Szimpla Kert Budapest első és legismertebb romkocsmájaként az egyedi stílusú újrahasznosításon alapuló bárdesign meghonosítója, Erzsébetváros egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja. A 2004-től üzemelő kávézó, étterem, söröző, kertmozi, termelői piac és koncerthelyszín funkciókat egyesítő Szimpla Kert programkínálatában egyaránt szerepelnek kiállítások, vásárok, workshopok és közösségi események. A Kazinczy utca és az AZÉRT – Az Élő Erzsébetvárosért egyesületek tagjaként sétáló karneválok és a helyi lakosokat is aktivizáló kulturális programok katalizátora. Egyedi atmoszférája és városjobbító tevékenysége hű rokonságot mutat a hajdani Héber-féle kályhagyár izzó levegőjével. Aki pedig szemfüles, az antik tárgyak piacain még ma is szert tehet egy eredeti, Héber Sándor tervezte működőképes folytonégő légfűtéses „Zephir” kályhára…
https://szimpla.hu/
https://www.facebook.com/pg/kazinczyutca/
https://www.facebook.com/eloerzsebetvaros
forrás: Országos Széchényi Könyvtár
Szerinted miért menő ez a hely?
alkotók:
támogató partner: