Ráday u. 55.

A Ráday utca Ferencváros legrégebbi múltra visszatekintő utcája, története egyben a kerület története is. Az 1740-es években már 8 ház állt itt, 1834-ben pedig a Ráday utca 32. szám alatt nyitotta meg Prückler Ignác Magyarország első rum-, likőr- és pezsgőgyárát. Az utcában lóvasút is közlekedett, de mára sétálóutcává alakult - számtalan étterem és kávézó várja a finom ételekre és italokra vágyó vendégeket. Az utcaszakasz kevésbé frekventált részén azonban (ma már) nemcsak a gasztronómiai élvezeteknek hódolhatnak az erre sétálók, hanem a kortárs képzőművészet jeles művészeinek alkotásaival is megismerkedhetnek.

A Ráday utca 55. lakóház sajátos utcaképi adottságának köszönhetően remekül tudott illeszkedni az egykori „maszekkultúra“ kis üzleteinek és különféle szolgáltatásokat nyújtó bolthelyiségeinek sorába, melynek tulajdonosai mind saját klientúrával rendelkeztek és jószomszédi viszonyban működtek egymást melltt. A cipész, asztalos, fodrász, patikus és tejcsarnokos alkotta hálózatot a házban lakó Schwartz Lajos és neje által üzemeltetett helyi zöldséges egészítette ki. A boltocskában mindent lehetett kapni a savanyúkáposztától a szőlőig, a frissességet pedig a nagybani piacról naponta hajnali fél négykor érkező beszállító garantálta. Az üzlet tulajdonképpen a földszinti lakás utcafronti meghosszabbítása volt, így a házaspár könnyen tudta felügyelni a pakolást és a szortírozást. A rendkívül tüchtig, megjelenésére kényesen ügyelő, alacsony, mindig köpenyt hordó Lajos bácsi és jellegzetes hangon tüsszentő felesége a háborút is átvészelve 1965-ig vitte itt zöldséges boltjukat, majd Sztyasznyi László és családja vette át tőlük a bérleti jogot közel 50 évre.
2013-ban egy rövid időre régiségbolttá alakult a helység, majd 2015 januárjában vásárolta meg az ingatlant Domján Krisztina és Bátori Zsolt megalapítva a kortárs fotográfia számára nemzetközi megjelenési felületet biztosító PH21 Galériát, mely addig a Szkéné Színház előterében folytatta művészeti tevékenységét. Csoportos és egyéni kiállításaikkal lehetőséget biztosítanak hazai és a világ bármely tájáról érkező külföldi fotóművészeknek új munkáik bemutatására. Nemzetközi pályázataikra pályafutásuk elején járó és már befutott alkotók is jelentkezhetnek. Kiállításaikat virtuális galériaként is működő, angol nyelvű honlapjukon archiválják, ezzel is lehetőséget biztosítva arra, hogy a kiállított munkák elérhetővé váljanak nemzetközi szinten is kurátorok, gyűjtők és a fotográfia iránt érdeklődő közönség számára. A PH21 Galériában kiállító fotográfusok így egyszerre jutnak nemzetközi online megjelenési felülethez és fizikai kiállítótérhez Budapesten.

TIDY CITY / BUDAPEST

2012-ben a PLACCC Fesztivál programsorozatában két német kreatív programozó, Richard Wetzel és Michael Straeubig a TOTEM nevű német-francia kutatási program keretében, a Fraunhofer FIT és a Telecom & Management SudParis együttműködésében fejlesztette ki helymeghatározáson (GPS) alapuló, okostelefonnal játszható városi játékát, a Tidy City alkalmazást. A budapesti kiadás kifejezetten IX. kerületi helyszínekre épül, a rejtvényeket Kovács Krisztina dramaturg és a német alkotók közösen fogalmazták meg. A játékban a résztvevők a szemközti oldalon, a Ráday utca 58. szám alatti startpontról, a Jedermann Kávézótól indulva mobiltelefonos készülékeik segítségével feladványokat kereshetnek és oldhatnak meg. A kérdések az épített és természetes környezetre, történelmi örökségünkre vagy éppen társadalmi problémákra utalnak a városkép részletein keresztül.
A játékosoknak első lépésben a feladványok helyét kell megkeresniük a környéken, vagyis Ferencvárosban. Ehhez a telefon képernyőjén látható térkép és a narancssárga ikonok adnak támpontot. Aki a megfelelő helyre ért, az érintőképernyőn „begyűjtheti” a feladványt, egy rövid leírást és fényképet kap, amin egy első pillantásra be nem azonosítható városi részlet szerepel. A kapott információk és a fotó alapján kell rájönni, vajon milyen „városi tárgyra” vonatkozik a feladvány, és hol található a valóságban. A megoldás lehet egy szobor, egy emlékmű vagy akár egy épület, de közös bennük, hogy a mindennapokban talán észre sem vesszük őket. A játékot egyedül vagy két-három fős csapatokban érdemes kipróbálni.
Ízelítő és használati utasítás:
https://www.youtube.com/watch?v=ixIEPn6UKd0
A Tidy City alkalmazás letölthető itt:
http://totem.fit.fraunhofer.de/tidycity/thegame/
JÓ JÁTÉKOT!
Szerinted miért menő ez a hely?